Fekete sivatag

Igaz, hogy ma még csak szombat van, de meglehetősen megbízható forrás szerint holnap lemond Ali Abdullah Száleh, Jemen örökös elnöke. Jemen a világ furcsa szeglete, olyan ország, ahol az elnök cseppet sem zavartatja magát a tüntetők seregétől, s biztos abban, hogy lemondása esetén az egész ország összeomlana. Persze ezt Száleh másként fogalmazza meg, szerinte Jemen az al-Kaida karmaiba kerülne, amely így - amerikai kifejezéssel élve - safe haven (biztonságos kikötő) lenne a harcos terroristák számára. Persze ma is az, de itt nem a szakállasokról van szó, hanem a hatalomról, Jemen leendő urairól. Ez pedig cseppet sem érdektelen egy Szaúd-Arábiával foglalkozó blog esetében.

Jemen azon országok egyike, amely konkrét háborút vívott Szaúd-Arábiával, s azt el is veszítette. Az 1934-ben aláírt békeszerződés következtében Jemen és Szaúd-Arábia határa konkrétan meg van húzva, sőt a későbbiekben ezt olyan határvonallá változtatták, mint Mexikó és az Egyesült Államok között, azaz fizikailag is létezik a térképen látható vonal. Homokzsákokkal, kamerákkal, őrtornyokkal van jelölve a világ egyik leggyakrabban megsértett határa.

Az Arab-félsziget Mexikója Jemen, Amerikája pedig Szaúd-Arábia. Az iszlám világ legnagyobb részén az ígéret földjeként tekintenek Szaúd-Arábiára, hát még a térség legszegényebb, voltaképp kilátástalan helyzetbe került országában, amely még határos is a gazdag testvérrel! Jemenben van valamennyi olaj, de nem mérhető a többi Öböl-menti állam készleteihez. A lakosság átlagéletkora egyre alacsonyabb, a ma 28 milliós ország az évszázad végére hatvanmilliós lesz, miközben se élelmiszert, se vizet nem tud az állam biztosítani minden lakójának. Csak hab a tortán, hogy innen származik a kahtlevélrágás furcsa szokása, amely természetesen tilos Szaúd-Arábiában (hiszen egy kábítószerről van szó), a jemeniek mégsem tudnak meglenni nélküle az ígéret földjére kerülve sem, ezért keresik árgus szemekkel a zöld leveleket a szaúdi hatóságok a határsértőknél. Ali Abdullah Száleh elnök nem kis mértékben Rijádnak köszönheti a hatalmát, áttételesen pedig az Egyesült Államoknak. Észak- és Dél-Jemen 1990-es egyesülésekor a Szovjetunió régi szövetségese, a déli országrész adta fel rendszerét és vezetőségét, az északiaknál 1978-ban hatalomra került Száleh átvette az egész Jemen irányítását. Az elnök maga zaidi síita, így a tizenkettes síitákhoz közel áll vallási szempontból, s határozottan eltér a véleménye a szalafita szaúdiakétól. A szaúdiak viszont nem tehetik meg, hogy hagyják a déli országot becsődölni, káoszba süllyedni, hiszen a menekültek a bukott országból azonnal megindulnának a vágyak földje felé (ugyanilyen önző érdekből támogatja Észak-Korea fennmaradását Dél-Korea).

Jemen Líbiához hasonlóan törzsi társadalom, számtalan kisebb-nagyobb klán döntése alapján dőlnek el a politikai kérdések. Ez a stabilitásért aggódó szaúdiaknak megadja azt a lehetőséget, hogy zavarosban tudnak halászni és a háttérből irányítani, de azért nagyon dörzsöltnek kell lenni ehhez, s némi pénz sem árt. Ali Abdullah Szálehnek ugyanis van más bevételi forrása, konkrétan Irán felől, ezt pedig nem nagyon szereti Rijád. A stabilitás érdekében vezette le Ali Abdullah Száleh távozási szomorújátékát a nagy szomszéd, pontosabban az Öböl-menti Együttműködési Tanács (GCC), tárgyalódelegációja (amely voltaképp Rijád érdekeit képviseli). Száleh a hírek szerint vasárnap távozik, az uralmat átveszi az alelnök, Irán hoppon marad, a lakosság pedig pontosan ugyanolyan szegény lesz, mint eddig volt, de legalább nem ugyanaz fogja elnyomni, mint 1978 óta mindig.