Fekete sivatag

 Szokás az arab világ lázongásait egymással kapcsolatban vizsgálni, Tunéziával magyarázni Egyiptom bukását, majd onnan Jement, Bahreint és Líbiát. A nagy kérdés most egy szaúdi blog esetében az, hogy átterjedhet-e a lázongás Szaúd-Arábiára, vagy sem.

Meggyőződésem, hogy nem. 

No persze nincs a bölcsek köve az íróasztalfiókomban, s a jóslás amúgy is eléggé nehézkes műfaj az újságírók körében, de itt vállalom a kockázatot. Szaúd-Arábia királyság, és nem áldemokratikus köztársaság, mint Egyiptom vagy Tunézia. A királyi házat megdönteni sokkal nehezebb, mint egy elnököt lemondatni, főleg egy olyan országban, ahol kimondott tény, hogy nem demokratikus a berendezkedés, a népnek nincs olyan szinten beleszólása a politika alakulásába, ahogy a világ más országaiban általános. A szaúdi királyi ház a hatalmát nem a néptől kapta, hanem Istentől, az uralkodó a két szent hely őrzője, s a feladata az, hogy a lehető legjobban irányítsa országát és a népnek jólétet hozzon. Ezért nincsenek is politikai pártok, s ellenzék sincs. Sőt a szaúdi emigráns ellenzék is csak néhány politikai kalandorból áll, akik néha a BBC-nek nyilatkoznak a kormány szörnyű politikájáról és viselt dolgairól, de semmi befolyásuk nincs a szaúdi mindennapokra, és semmivel sem tudják alátámasztani beszámolójukat.

Az arab világ most tapasztalható forradalmi mozgalmainak mozgatórugóit nem ismerjük. Lehetséges, hogy az utca népe felkelt és elindult, mert nem bírta már az éhezést és az elnyomást, de ezt nagyon furcsa elképzelni, én arra gyanakszom, hogy itt sokkal nagyobb erők vannak a háttérben, amelyek irányítják ezeket a mozgalmakat. Én sem vagyok jobb, mint a szaúdi ellenzéki, én sem tudom alátámasztani bizonyítékokkal a véleményemet, ez inkább megérzés. Sokat számít azonban, hogy Szaúd-Arábia amióta gazdag (1938-ban találták meg az olajat, de a bank az ötvenes évek végétől szakadt rá a királyságra), azóta mindig tudott lakosságának enni adni, sőt annál is többet nyújtott. Ez most sincs másként, így lehetnek ugyan olyan hangok az országban, amelyek szerint most jött el az ideje a Szaúd-ház megdöntésének, de ezek eltörpülnek azon vélemények mellett, hogy az ország urai alapvetően jól végzik a dolgukat, és semmi szükség a változtatásra. Technikailag is nehezen lenne megoldható a szaúdi tüntetés, hiszen be vannak tiltva a csoportosulások, a hadsereget pedig úgy fejlesztik, hogy a Szaúdi Nemzeti Gárda bármikor felveheti a harcot a reguláris haderővel. Az előbbi hadsereg tagjai a királyi házhoz feltétel nélkül hűséges törzsek és klánok fiai közül kerülnek ki, s akkor is képesek megvédeni a hatalmat, ha a hagyományos fegyveres erők átállnának a tüntetők oldalára. Egy kicsit túlbiztosítottnak tűnik a rendszer, de inkább biztosra mennek. Rijád gondja most inkább az, hogy az Öböl-menti Együttműködési Tanács (GCC) országait biztonságban tudja, és a befektetőket megnyugtassa az olajszállítás zavartalanságáról. Bahrein zavarai nyilván aggodalommal töltik el a szaúdi uralkodó szívét, de az sem lehetetlen, hogy politikai szándéknyilatkozat mellett konkrétan szaúdi csapatok segítségével fogják lenyugtatni a tüntetőket Manamában.

Ez persze csak egy elmélet. Ha valaki szerint rosszul látom, írja meg.