Az előző bejegyzés óta Bahrein még mindig lázad, sőt egyre harciasabb a helyzet az Öböl-térség talán legkevésbé aktív országában, ahol a király is megdöbbenve látja, milyen keveset jelent a nép számára az általa végrehajtott reformsorozat. Bahreinben gyakorlatilag egyértelműen nem az istenadta nép kelt fel megdönteni az uralkodót, hanem a szomszédos síita köztársaság fűti a kemencét. Elég megnézni az iráni oldalakat, Bahrein minden rezdülése roppant nagy terjedelemben olvasható. Hangsúlyoznám, hogy a bahreini lakosság azért nem nyomorog, sőt nagyon is jól él, persze politikailag kevesebb joggal bír, mint Európa vagy Amerika népei, de ez arrafelé teljesen természetes, vagy legalábbis eddig az volt.
Bahrein mellett Líbia is recseg-ropog, ott inkább az a furcsa, miért csak most. Nem kérdés, hogy a „tömegek köztársasága”, a semmilyen állami funkciót nem viselő Moamer el-Kadhafi ezredes országa több sebből vérzik. Ott lehetne viszonylagos jólét az olajjövedelmekből, de nincs. Nem véletlen persze, hogy Bengáziban kezdtek el gyújtogatni a tüntetők, ez ugyanis a vezető gyűlölt városa, az ellenzék fellegvára. A szigorúan központosított államhatalom ellen láthatjuk, hogy fel lehet kelni és győzni is lehet, s Kadhafinak lehet, hogy eljött az utolsó órája. Inkább azon csodálkozom, hogy Tunéziából nem Líbiába exportálták először a forradalmat, miért várták ki, míg Mubarak megbukik.
Az ügyben megszólalt Talal bin Abdulaziz herceg is, Szaúd-Arábia megtévedt de bocsánatot nyert örök ellenzékije is. Szerinte ha azonnal nem kezd el az uralkodó mélyre ható reformokat, akkor Rijád is szembesülhet a nép erejével. Talal herceg nagyon érdekes figura, a hatvanas évek elején volt egy hamvába holt mozgalom Szaúd-Arábiában, amelynek ő amolyan vezéralakja volt. A Szabad Hercegek Szaúd király és Fajszal herceg (a későbbi uralkodó) vitája idején elmentek Egyiptomba, ahová magukkal vittek néhány vadászgépet is. Utólag kiderült, hogy hiba volt az egész, Talal így hazatért, és bocsánatot kért. Fajszal meg is bocsátott neki, azóta is otthon él, és nagyon-nagyon ritkán megszólal politikai kérdésekben. Heves vére nem változott, nyíltan kimond akár szentségtörőnek is tűnő kijelentéseket, de fontos leszögezni, hogy ő ugyanúgy az uralkodó elit tagja, tőle is függ, milyen reformok lesznek a királyságban.
Lesznek-e reformok, szükség van-e egyáltalán ezekre? Ha Bahreint és az ottani alkotmányos monarchiát nézzük azt mondhatjuk, hogy nem, a politikai szabadságjogok megadása nem jelentik az ország stabilitásának kulcsát, de még a lehetőségek kibontakozását sem. Szaúd-Arábia ráadásul nehezen is reformálhatná meg önmagát, hiszen az elit nagyon konzervatív, Abdullah király így is nagy újító, akinek egyensúlyoznia kell a nyitás és az őt ezért támadó konzervatívok között.
Akit további érdekességek foglalkoztatnak Talal hercegről, Abdullah királyról és az uralkodócsaládról, vagy a szaúdi reformok lehetőségéről, ajánlom a Fekete sivatag című könyvet megvételre.
